„Olyan volt már, hogy valaki rosszul lett a buszon és mentőt kellett hívni hozzá, de ilyen emlékezetes eset még egyszer sem fordult elő velem, pedig nem ma kezdtem a szakmát” – így kezdte a beszélgetést és a különös történetet Kádár Gábor. Érdi autóbusz-vezető kollégánknak köszönhető, hogy egy eltűnt és napok óta keresett idős úrra rálelt az aggódó családja.
Hogy találta meg a bácsit?
A véletlennek köszönhetően. Aznap kétszer is utazott velem; először az Iparos utcánál szállt fel, s jött a járattal a Bem térig. A buszra felszállva akkor csak annyit kérdezett tőlem, hogy a központba megyek-e. Mondtam, hogy ez a járat csak a Bem térig közlekedik. „Az is jó nekem” – ennyit válaszolt. A Bem téren le is szállt, majd láttam, hogy kissé tétován bóklászik – kezében négy palack, zsugorfóliában lévő ásványvízzel. Akkor még nem is figyeltem fel a bácsira. Azt gondoltam magamban: hát jó, utazik, biztos nem idevalósi. Délután szállt fel másodszor a buszomra – ott, ahol az első alkalommal leszállt, azaz a Bem téren. Majd azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy merre van a Virág utca. Mondtam, hogy sajnos, nem, de valaki biztosan útba tudja igazítani az utasok közül. Mivel senki nem tudott neki segíteni, miután megérkeztünk az autóbusz-állomásra, az ott várakozó embereket kérdezgette.
És mi történt ezután?
Bementem a tartózkodóba, s láttam, hogy ki van téve egy fotó, ráírva, hogy a képen látható, eltűnt személyt keresik. Kérdeztem a kollégákat, hogy ki ez. Kissé értetlenül néztek rám, miként fordulhat az elő, hogy én ezt nem tudom, miközben a Facebookon is erről beszélnek az emberek, s egymás után osztják meg az aggódó családtagok bejegyzését, akik kétségbeesetten keresik idős hozzátartozójukat. Nem kell keresni, hiszen itt van kint – mondtam, de a kollégák azt hitték, csak viccelek. Láttam a felhíváson, hogy az idős úrnak László a keresztneve. Kimentem hozzá, és csak ennyit mondtam neki: „Laci bácsi, maga az?” „Igen, én vagyok” – válaszolt. „Hát jöjjön már velem, magát keresi az egész család már napok óta!” – hívtam az irodába. Bejött velem, majd telefonáltunk az Érdi Rendőrkapitányságra. Ha láttam volna a közösségi médiában a posztokat és a megosztásokat, már hamarabb is hívhattam volna a rendőrséget, de a lényeg, hogy végül meglett a bácsi, s nem történt komoly baj.
Nem volt semmi furcsa vagy szokatlan idős utasunk viselkedésében?
Nem, de utólag azt mondom, valószínűleg kissé zavart lehetett, hiszen szegény azt sem tudta, hol van. De ha mondja, hogy eltévedt, és segítsünk megtalálni a családját, akkor már pár órával hamarabb is otthon lehetett volna, s nem kellett volna tovább idegeskedniük a családtagoknak.
Amikor Gábort hívtuk, épp járatindulás előtt volt, de pár percet azért róla, az ő életéről, pályájáról is tudtunk beszélni. Mint elmondta: 1991-ben jött a Volánbuszhoz, a szakmunkásképző után. Zsámbékon kezdett, aztán a Szabolcs utcába került. Onnan jött Érdre, de 2004-ben öt év kitérőt tett. Nevetve meséli, hogy magánéleti okokból úgy döntött: kamionozni fog. „Csajok ide vagy oda, az embert visszahúzza a szíve. Főleg, amikor azt álmodod, hogy buszt vezetsz, fogod a volánt, s nyomod a gázt. Nem volt kérdés: 2009-ben visszatértem. Azóta hűséges és visszafogott vagyok…” – mondja.
Kádár Gábornak egy 32 éves lánya és egy 31 éves fia van. S hamarosan nagyapa lesz – a Hollandiában élő lánya örvendezteti meg egy unokával. A fia is megfordult a Volánbusznál, az agglomerációban dolgozott.