„A Volánbusz büszke lehet Bozóné Szekeres Zsuzsára és Daragó Zoltánnéra!” – írta a társaság utasa, akit párjával együtt egy szabad ég alatt eltöltendő éjszakától mentettek meg az egri pénztáros kolléganők. Addig kutattak, amíg találtak szállást az utolsó szegedi csatlakozást önhibájukon kívül lekéső utasoknak, és Zsuzsa még el is fuvarozta őket oda. Elmondta, ha az utolsó pillanatban nem sikerült volna megoldani a hoppon maradt utasok helyzetét, akkor ő bizony hazavitte volna őket magához éjszakára. Hogyne lenne büszke rájuk a Volánbusz – sokkal többet tettek, mint ami elvárható!
Egy utas és a férje szeptember 27-én Szilvásváradról egri átszállással szeretett volna eljutni Szegedre. Időben, 13 óra után indultak, de egy tragikus közúti baleset és az azzal járó útlezárás miatt több mint kétórás késéssel érkeztek az egri autóbusz-állomásra, így lekésték az utolsó járatot is, amivel – átszállással – még aznap hazaérhettek volna. Kétségbeesve kértek segítséget a Volánbusz pénztárban dolgozó kollégáitól, hogy segítsenek alternatív eljutási lehetőséget találni. Bozóné Szekeres Zsuzsa így mesél az ezután történtekről:
Hiába böngésztük a menetrendet és a vasúti csatlakozásokat kolléganőmmel, Daragó Zoltánnéval, sajnos aznap már semmiképp sem tudtak hazajutni utasaink. Ismerősök és helyismeret hiányában úgy döntöttek, hogy a pályaudvaron, a váróteremben töltik az éjszakát. Erre azonban nem volt mód, hiszen este 11 és hajnal 4 óra között bezárunk, legfeljebb a csillagos ég alatt éjszakázhattak volna. Eszembe jutott, hogy a vasútállomáson van olcsó szállás, de hiába hívtuk az ottani ügyeletet folyamatosan, nem sikerült elérni őket. Hosszú idő után derült ki, hogy nincs már szabad helyük. Ekkor már nagyon dolgozott bennem a segíteni akarás, kértem a lányom segítségét is. Sajnos csak olyan szállást találtunk, ahonnan bonyolult lett volna hajnalban visszajutni az állomásra. Végül a kolléganőm talált egy közeli apartmant, de utasaink továbbra is aggódtak azon, hogy tudnak majd visszatalálni kora reggel. Mivel már éppen zártunk, mondtam nekik, hogy várjanak egy percet, itt áll a kocsim, elviszem őket. Direkt úgy mentem, hogy megjegyezhessék, hogyan juthatnak vissza egy néhány perces sétával. A helyszínen megvártam velük a szállásadót is.
Sokkal többet tettek az utasokért, mint ami elvárható, vagy éppen munkaköri feladat.
Valóban nagyon hálásak voltak, de számomra, számunkra teljesen természetes volt, hogy segítünk. A sikeres szállásfoglalást megelőzően, már azon gondolkodtam, hogy az éppen otthon lévő egyetemista lányomat megkérem, aludjon a nővérééknél, és akkor nálunk felszabadul egy szoba. Én bizony hazavittem volna őket magamhoz, ha másként nem megy! De nemcsak ebben az esetben, hanem mindig megpróbálunk segíteni a bajba jutott embereknek.
Meséljen!
Két hete például egy szlovák autóbusz vezetője érkezett kétségbeesve, hogy lerobbant az autóbusza Egerben, de nem ismert itt senkit. A Volánbuszon belül nem tudtunk segíteni, de addig telefonáltam, amíg találtam egy magáncéget, aki segített „bebikázni” a buszt. Időpontra kellett szállítani a csoportot. Másnap visszaérve a sofőr elmondta, hogy a segítségünknek köszönhetően időben odaértek a programokra. Fizettünk már buszjegyet is - Jászapátiban akart leszállni egy fiatal srác, de elaludt a buszon, és nem volt pénze, hogy visszamenjen. Megvettük neki a jegyet és elláttuk tanáccsal, hogyan és mikor tud hazajutni. A váróban síró éhes gyermeknek vajas kenyeret adtunk, mert nem voltak már nyitva a boltok a környéken. Rengeteget telefonálunk azok miatt az utasok miatt is, akik a buszon felejtik és nálunk keresik a holmijukat. Amikor a bőrönd a Pestről érkező utas nélkül megy tovább Kazincbarcikára, mert a buszon felejtette, akkor bizony nagy megnyugvást jelent számára, hogy mi kapcsolatba tudtunk lépni az autóbusz-vezetővel és megszervezzük a visszajuttatást. De hasonló esetek tucatjával történnek. Nekem is jólesik, ha tudok, tudunk segíteni, hiszen én is nagyon hálás lennék, ha én vagy a családtagjaim segítséget kapnának másoktól, ha valami nyugtalanító, váratlan esemény történne velem/velünk.
Régóta volános? Megvan a kellő rutin mindehhez?
2013 júniusától vagyok a Volánbusznál, illetve jogelődeinél. Az itt dolgozó testvérem biztatására évekkel korábban beadtam az önéletrajzom. Először két hétig takarítóként dolgoztam, aztán megüresedett egy hely a pénztárban és átjöhettem ide. A kollégák segítettek - az első héten csak néztem, mit és hogyan csinálnak, aztán beültem a helyükre és ők figyelték, segítették az én munkámat egy ideig, aztán már ment egyedül is. Érdekelt is nagyon, így gyorsan megtanultam.
Mik a jövőre vonatkozó tervei? Ezt szeretné csinálni hosszú ideig?
Én már nem szeretnék elmenni innen a nyugdíjig sehova! Nagyon jó a kollektíva, mindent meg tudunk beszélni, a beosztásokat is összehangoljuk, megbeszéljük, bárkinek bármi gondja van.
És közben segítenek a bajba jutott utasoknak is. Gondolom, a családjában is hasonló attitűd uralkodik.
Igyekszünk. A családban is az összetartás a jellemző. Én is ezt a példát láttam, remélem, ők is követik. Három lányom van, egyikük a közvetlen kolléganőm. Volt egy kis kihagyás – született két gyermeke, az unokáim –, de több éve itt dolgozik a pénztárban ő is.
Hogyan tud kikapcsolódni, lazítani?
A kolléganőimmel utazom legszívesebben, ez nálunk már hagyomány! Először csak túrázgattunk a környéken. Egy március 15-i ünnepnapon, a felsőtárkányi erdőben kezdődött - nagyon jó éreztük magunkat a kiránduláson, és eldöntöttük, hogy megismételjük, amikor csak tudjuk. Először csak belföldön utaztunk, de egyiküknek az volt az álma, hogy eljusson Rómába. Elkezdtem kutatni a neten, találtam repülőjegyet nagyon kedvező áron és megszerveztük utat. Voltunk azóta Párizsban, Máltán, Athénban, Szlovákiában – oda már a férjeinket is vittük – és Milánóban is. Legutóbb Székesfehérvárra kirándultunk. Az utazásainkat mindig úgy szervezzük, hogy költséghatékonyak legyenek. Egyébként is csak néhány napos utak ezek, hiszen a pénztárnak is működnie kell.
No meg a bajba jutott utasoknak is kell a segítség! „Bozóné Szekeres Zsuzsa önzetlen segítségéért nem fogadott el semmilyen viszonzást tőlünk! Tiszta szívből köszönöm az önzetlen, kedves magatartását! A Volánbusz büszke lehet rá és kolléganőjére, szeptember 27-én csillagos ötösre vizsgáztak!” – zárta köszönőlevelét a hálás utas.
Hát persze, hogy büszke rájuk a társaság!