„Elnézést kérek Öntől, hogy így ismeretlenül írok, de édesanyaként, jóérzésű emberként kötelességemnek érzem, hogy Bánvári Károly buszvezető gyermekem és családom irányába tanúsított példamutató és emberséges hozzáállásáról írjak, és hálás köszönetemet fejezzem ki” – írta a Volánbusz egyik utasának édesanyja a társaság szigethalmi forgalmi szolgálatának. Autóbusz-vezető kollégánk egy súlyosan sérült fiatal lányban tartotta a lelket, amíg kórházba nem tudták szállítani.
„2024. május 6-án a kislányom a Dunavarsány, vasúti átjáró megállónál szeretett volna leszállni a 657-es járatról. Leszállási szándékának jelzése közben elesett és megsérült a térde. Bánvári Károly rögtön intézkedett, értesítette a mentőszolgálatot, megérkezésünkig szeretettel és figyelemmel gondoskodott a megszeppent és ijedt gyermekemről. Többször beszólt a mentőközpontba, hogy mielőbb ellássák őt. Szavakkal nehéz kifejezni, amit éreztem, amikor a helyszínre érkeztem, a gyermekem a fájdalom ellenére mosolygott, tudtam, hogy jó kezekben volt. Emberségből jeles!” – folytatódott a levél.
Bánvári Károly, a busztársaság szigethalmi telephelyének járművezetője csaknem kilenc éves volánbuszos pályafutása alatt még csak másodszor kényszerült orvosi ellátásra szoruló utasról gondoskodni, de a megható levelet olvasva egyértelmű, hogy példaértékűen teljesített a nehéz helyzetben. A kamaszlány a csuklós Credobus padlózatán található lépcsőfokon lépett rosszul, de olyan szerencsétlenül, hogy teljesen kifordult a térde, és láthatóan sokkos állapotba került a fájdalomtól, illetve a duplájára dagadt és elszíneződött térd látványától. Károly azonnal hívta a mentőszolgálatot, értesítette a telephelyvezetőt, és hívták a sérült szüleit is. Az utasokat a néhány perc múlva érkező következő járat elszállította, ezután kettesben várták a mentőket. „Jégakkuval próbáltam hűteni a térdét, mérsékelni a fájdalmait, és az éppen a megállónál található boltban vettem gyorsan kólát és péksüteményt is, mert a sokktól a kislány vércukra is leeshetett, ájulásközeli állapotba került” – meséli autóbusz-vezetőnk. „Beszélgettem vele mindenről, próbáltam elterelni a figyelmét. Haza akart menni egyedül, de ilyen állapotban egy felnőttet sem hagytam volna magára, nemhogy egy kiskorút. Később megérkezett a szomszédja, majd a szülei is. Végül az apuka vitte kórházba a gyermeket, hogy mielőbb megfelelő ellátásban részesüljön.”
Honnan ered Károly empátiája? Saját gyermeke még nincs, de testvére négy kisgyermekével bőven van tapasztalata a sérülések ellátásával kapcsolatban. A buszvezetés szintén a gyermekkorhoz kötődik, de ez már a sajátjához: Csepelen lakott, mindig örömmel figyelte a kék Ikarusokat, és már akkor eldöntötte: ha nagy lesz, ő is ezt fogja csinálni! Végül nemzetközi fuvarozásban, teherautókon kezdett dolgozni, de később megszerezte a jogosítványt autóbuszra is, és jelentkezett a Volánbuszhoz, ahol örömmel fogadták.
Köszönjük kollégánk elhivatott, segítőkész helytállását!