Ismét sikert aratott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar
A legutóbbi nagysikerű Japán turnéján 12 városban lépett fel a MÁV Szimfonikus Zenekar. A három hetes turnéról Lendvai György igazgatót kérdeztük.

Száz éves az „öcsivasút” szegedi kalauznője
Az egykori Szegedi Gazdasági Vasút 1927 februárjában kezdett működni, így három év múlva centenáriumi ünnepségre készül a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány. A vasúton az első női jegyvizsgáló, Németh Istvánné Szabó Ilona 2024. augusztus 3-án töltötte be a 100. életévét.

„Alkotok a magam egyszerűségében.”
Tatabányai vezető jegyvizsgálóként dolgozik Talabér Angelika a MÁV-VOLÁN-csoportnál, emellett fest, gitározik, énekel, fotókat készít és verseket zenésít meg.

Izgalmas retró buszozás Győrbe és Pannonhalmára
Egyedülálló, többszakaszos fotós túrával folytatódott a Volánbusz nyári retró buszos programsorozata.

„Nagyon jó a vasútnál dolgozni, megérte a sok tanulás”
Dízelmozdony szerelőként kezdte a pályát Boda János művezető, aki több évtizedes munkájának elismeréseként vehette át „A Vasút Szolgálatáért Arany fokozatú” kitüntetést az idei Vasutasnapon.

Autóbusz-vezetők elleni erőszak: egy éve a figyelem középpontjában
Múlt év közepén szinte egymást érték a sokkoló események.
A 74. Vasutasnapot ünnepelték a nyugdíjasok
A VOKE Széchenyi István Művelődési Házában gyűltek össze a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének tagjai, és a meghívott vendégek, hogy közösen ünneplejék meg az idei Vasutasnapot.

járművekCsörgőzarándokvonat Rólunk
Szinkron remot Csörgők a zarándokvonatok élén
Hálózati szinten 23 darab 418-300-as sorozatú jármű, ismertebb nevén remot Csörgő vagy Hörgő üzemel, amelyből 6 darab Debrecenben teljesít szolgálatot.

GyermekvasútÜnnepség a GyermekvasútonprogramajánlóKirándulás Rólunk
75 éve szolgálatban a Gyermekvasút
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút idén is ünnepel: 2024 nyarán a második építési szakasz átadásának háromnegyed százados évfordulójára lehetnek büszkék a kisva