Már minden belföldi InterCityn lehet Okosjeggyel utazni
Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható jelentős kedvezményeket biztosító Okosjegy. Ezzel minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető a szolgáltatás, több mint 80 város felé.

Kezdődik Balatonfenyvesen és Balatonszéplak felsőn a felújítás
Év végéig megújulnak Balatonfenyves állomáson és Balatonszéplak felső megállóhelyen a felvételi épületek, valamint azok előterei az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában.

Budapest adott otthont az UIC Európai Vezető Bizottsági ülésének
Dr. Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató meghívására március 23-án a MÁV szervezésében tartották meg a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) európai régió vezető bizottsági értekezletét (EMC).

Új helyi menetrend Zalaegerszegen
Zalaegerszeg helyi autóbuszjáratai március 18-tól új menetrend szerint közlekednek. A módosítás többlépcsős utazási igényfelmérés és egyeztetés eredményeként jött létre. Ezzel párhuzamosan megújult a helyi menetrendi kereső a Volánbusz honlapján.

Össznemzeti Zarándokvonat a Csíksomlyói búcsúba
Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a Csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a március 17-én, a MÁV-START-tal közösen tartott sajtótájékoztatón, melyen Kormányos László, a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese képviselte vállalatcsoportunkat.

Havi közel kétszázezer utazás a vasútvillamosokon
Még több Szeged és Hódmezővásárhely térségében élő lakost, autóst csábított el a vasútvillamos, mióta csúcsidőben 20 percenként váltják egymást a járatok.

Március 11-étől újra jár a Tisza-tó expressz
A kerékpárosok egyik kedvenc járata idén is várja a kirándulásra, tekerésre vágyókat!

Ütemterv szerint halad Veszprém vasútállomás felújítása
Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva újítjuk fel Veszprém vasútállomást.

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a jegyértékesítés modernizálásában
Február 22-én megtörtént az SAP MM modul és a JÉ értékesítési rendszer (pénztári és jegyértékesítő automaták) interfésszel történő összekapcsolása.