A Támogatlak program márciusi minitréningjeinek témájául a művészetterápiát, azon belül is az irodalomterápiát, mint segítő eszközt választottuk.
Pszichiáterek a századforduló derekán ismerték fel, hogy a bezártság és a semmittevés rontja az elmebetegek állapotát, ezért igyekeztek foglalkoztatni őket az intézetek falain kívül és belül. A foglalkozásokon rajzoltak, agyagoztak, gipszet öntöttek a kezelésre szorulók. Az itt született alkotások felkeltették az orvosok figyelmét: megvizsgálták, összegyűjtötték, elemezték, hogy többet tudhassanak meg egy-egy kórképről. Hans Prinzhorn 1922-ben kiadta a Lelkibetegek művészete című könyvet, amely elmegyógyintézetben kezelt betegek munkáit tartalmazta. Prinzhorn könyve inspirálta Erich Guttmannt és Francis Reitmant — akik a náci üldözés elől Angliába emigráltak az 1930-as években —, hogy Walter Maclay-vel együtt festményeket gyűjtsenek össze kutatás céljából.
Adrian Hill 1945-ben elsőként használta a „művészetterápia” kifejezést az Art Versus Illness (Művészet vagy Betegség) című könyvében. A művészetet gyógyító időtöltésre használta, míg a TBC-ből felépült. Később másokon segített módszerével, főleg a háború során testi-lelki sérülést szenvedetteken. A művészetterápiának több ága ismert; képzőművészetterápia, zeneterápia, táncterápia, drámaterápia és — a minitréningen használt — irodalomterápia. Módszertani szempontból a művészetterápián belül megkülönböztetünk aktív, receptív (befogadó), alkotásközpontú, illetve az alkotást eszközként alkalmazó technikákat. A tréning során a szépirodalmat eszközként alkalmazó módszerrel dolgoztunk. Az irodalomterápia (biblioterápia) művészetterápiás módszer, amely a személyiségfejlődést támogatja, szövegek élményszintű felhasználásával. A biblioterápia alkalmazása egyéni vagy csoportos formában valósulhat meg, segítő szakember vezetésével.
A szöveg mindig csak kiindulópont: mindenki mást vesz észre benne, mindenkit más miatt szólít meg, más-más emlékeket, élményeket idéz fel. Ha egyedül olvasunk, ezeket nincs alkalmunk megbeszélni vagy megosztani, az irodalomterápia legfőbb ereje ebben rejlik: kapcsolódni a szöveghez, önmagunkhoz és a csoporthoz. Az irodalom ez esetben nem önmagáért fontos, a fókusz nem a szövegen van, hanem a tréningen résztvevő személyen. Az irodalom itt az érzelmi kiséréséhez és önkifejezéshez nyújtott támogatást.
A minitréning során egyebek mellett Tandori Dezső, A damaszkuszi út című versével dolgoztak a résztvevők. A damaszkuszi út volt az a hely, ahol a keresztényüldöző Saulusnak megjelent Jézus. Saulus ennek hatására megtért és ismerhetjük őt Pál apostolként. A damaszkuszi út történése a mondásaink között is él; „Saulusból Paulus” illetve a Pálfordulás kifejezés is innen eredeztethető.
Ha szeretnénk egy pici ízelítőt kapni a minitréningen alkalmazott módszerből, akkor olvassuk el Tandori Dezső: A damaszkuszi út című versét.
„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy."
Gondolkodjunk el a vers üzenetén, mi az, amit legfőbb ideje, hogy másképp csináljunk. Keressünk magunknak valami téttel bíró kihívást, elsősorban önmagunk miatt.
Az irodalom, a művészet alapfunkcióján túlmutatva képes segíteni, átbillenteni bennünket a nehézségeken, éppen ezért olvassunk verseket, szépirodalmat, hallgassunk zenét, keressünk képzőművészeti alkotásokat, ki-ki ízlése, kedve szerint.
Támogatlak csapat