CER-fotópályázat 2020-ban is
Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) ismét meghirdette fotóversenyét, amelyet 2016-ban Brüsszelben elkövetett robbantásos merényletben elhunyt egykori CER-es kolléga, Aline Bastin emlékére állítottak.

ütemes menetrendregionális vonalak Hírvonal
Augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend
Tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza a vasúttársaság, de hosszú távon fejlesztéseket és akár két órás ütemes menetrendek bevezetését is tervezi számos regionális vonalán.
Hétfőtől egy vágányon újraindult a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között
Július 13-án Nagymaros és Szob között a Szent Mihály-hegyhez közelebbi vágányon – 40 km/h-s sebességkorlátozással – újraindult a vonatközlekedés.

Munkába állt az egyik toronydaru
Folyamatosan halad a rekonstrukció a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetén.
Nagy sikerrel zajlott a MÁV Retró hétvégéje
A múlt hétvége a vasút barátai számára sok örömteli pillanatot szerzett, nagy sikere volt a MÁV Retró hétvégéjének és a megújult Utasellátónak is.

Kisvasúti nap Kemencén
20 éves a Kemencei Erdei Múzeumvasút, ezért szeretettel várnak minden tagtársat, hajdani és mostani önkénteseket, támogatókat, vasútbarátot!

hálókocsifekvőhelyes kocsi Hírvonal
Huszonkét, fekvőhelyes és hálókocsit szerez be a MÁV-START
Az év végéig fokozatosan újabb járművekkel váltja ki a MÁV-START a jelenleg használt hálókocsikat. A tervek szerint a fejlesztésnek köszönhetően új vonatok indulhatnak és bővülhet a meglévő járatok kapacitása.

Vasúttörténeti Alapítványkönyvbemutató Hírvonal
Könyv jelenik meg a 100 éve épült a Galambos-Bugac közötti kisvasútról
Selymesi Sándor nyugdíjas vasutas írása a Vasúttörténeti Alapítvány gondozásában jelenik meg.
Budapest Területi Igazgatóság Hírvonal
Szeged Területi Igazgatóság megszépült állomásai
A MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Szeged 2019 első negyedévében elindított „Állomáscsinosítási” programjában a részt vevő 24 állomáson kezdődött el a közös munka az állomási személyzettel és a közfoglalkoztatottakkal együttesen.