együt Hírvonal

Már két buszgyártó céggel kötött együttműködési megállapodást a MÁV

Az INTER Traction Electrics Kft.-vel és a BM HEROS Zrt.-vel kötött megállapodást a MÁV a napokban. Ennek célja, hogy az abban résztvevők kiaknázzák a digitalizációban és az automatizálásban rejlő előnyöket, kihasználják a szinergiákat.

Mobil fizetés

MÁV APP Hírvonal

Várpalotai buszbérletek a MÁV applikációjában

Március 1-jétől a MÁV új applikációjában is megvásárolhatók lesznek a helyi buszbérletek Várpalotán. A fejlesztés illeszkedik a MÁV-Volán-csoport fejlesztéssorozatába.

Tram-train

tram-train Hírvonal

Sikeres volt az első tram-train mérlegelése a Szolnoki Járműjavítóban

Januárban gördült be hazánkba az első tram-train, mely Hódmezővásárhely és Szeged között rója majd a síneket vonat- és villamospályákon is. A prototípust Szentesen szerelték össze, majd a MÁV-START szolnoki járműjavítójában sikeresen zajlott le a jármű mérlegelése.

Az építkezés

Déli összekötő vasúti Duna-híd Hírvonal

Átjárható a déli összekötő Duna-híd harmadik vágánya

Átjárható a déli körvasút fejlesztésének első ütemében megvalósuló új hídszerkezet, amely a déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet.

Térkép

keleti Hírvonal

Ideiglenes jegypénztárak a Keletiben

Márciusban elkezdődhet az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron. Az előkészületi munkák miatt az alagsort lezárták, a jegypénztárakat már elköltöztették az épületen belülre, a peronszintre.

IC+

jármű Hírvonal

Fejlesztések várhatók a vasúti járműgyártásban

Az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén - hangoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Vasváron.

A Traxx mozdony

környezetvédelem Hírvonal

Zöld úton járunk

A vasúttársaság a Vasút Európai Évéhez kapcsolódva indította el zöldkampányát, amelynek jelképe a "Zöld úton járunk" szlogennel felmatricázott TRAXX mozdony. A vonatjegyen mostantól mindenki leolvashatja, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátást takarított meg azáltal, hogy a vasutat választotta. A Volánbusz CNG és elektromos meghajtású autóbuszok beszerzésével és az üzemeltetésükhez szükséges infrastruktúra kialakításával járul hozzá a tisztább levegő és az élhetőbb környezet biztosításához.

Újpalota

agglomeráció Hírvonal

Hetente több ezren utaznak Budapest legújabb vasúti viszonylatán

A MÁV-START 2020 október végén indította el Rákos és Piliscsaba között közlekedő S76-os viszonylatát, mely új elővárosi és városon belüli kapcsolatokat hozott létre. Az észak-budai és a kelet-pesti agglomerációt összekötő járat fontos átszállási kapcsolatot biztosít a személyszállításba bevont külső körvasúton keresztül. Egyre többen ismerik a járat előnyeit, így a járványhelyzet ellenére is fokozatosan növekszik az utasok száma.

Tatabánya állomás

tatabánya Hírvonal

Liftekkel akadálymentesítik Tatabánya állomást

A peronok mellé telepített három lifttel akadálymentesítik jövőre a tatabányai vasútállomást, ideiglenesen három évig, várhatóan 2025-ig, a teljes korszerűsítés idejére.