Mennyire ismerem magamat? Hogyan látok rá önmagamra? Spányik Kitti gondolatébresztő írásában arról lesz szó, milyen helyzetekben merülhet fel bennünk, hogy megvizsgáljuk, mennyire ismerjük magunkat. A téma fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet saját tapasztalásokon keresztül. Az a cél, hogy az olvasó is feltegye magának a kérdést, hogy miként tud közelebb kerülni saját belső világához.
Hány olyan nem várt helyzettel találhatjuk szembe magunkat a mindennapok során, amelyek formálják az életünket és végső soron a személyiségünket? Személyiségfejlődésünk során az új helyzetek által különféle szerepekben találjuk magunkat: gyerek, unoka, testvér, barát, valakinek a párja, házastárs, szülő, kolléga és még sorolhatnánk. Minden korszaknak megvannak a maga élethelyzetei, folyamatosan szerzünk tapasztalatokat és élményeket, benyomásokat. Ez egy természetes folyamat, amelyen mindannyian keresztülmegyünk. Külön lehet választani a saját fejlődésünkből adódó, kikerülhetetlen szerepeket, és a saját magunk által választott, adott helyzetre reagáló szerepeket. Előfordulhat olyan szituáció, amikor időszerűnek érezzük egy következő lépés megtételét vagy egy másik szereppel való azonosulást az életünkben, mégis belső ellenállást, félelmet tapasztalunk.
Egy időben nagyon foglalkoztatott ez a téma, mert szerettem volna a legbelsőbb működésemet megismerni. Azt a világot, ami nem csak a gyerekkorom óta rám ragadt szerepek sokasága. Rálátni, hogy mik azok a minták, amelyek valamiért nem segítenek a mindennapok boldogulásában. Azt gondoltam, ha megvizsgálom ezeket, akkor azt is észreveszem, hogy mi az, ami nem a saját magam vágya és adott helyzetekben tudok ezek között a minták között szelektálni, esetleg elhagyhatok olyan szerepeket, amik már nem engem szolgálnak. Előfordulhat, hogy az öröklött vagy valamilyen módon belénk égetett szokások, mondatok, hitrendszerek erőteljesebben befolyásolnak minket, mint a saját, tudatosabb életvezetésünk. Gyakori eset, amikor egy gyerek olyan pályát választ, amelyet a szülei is annak idején tanultak. Ez akkor tud jól működni, amikor az illető tényleg jól érzi magát abban a tevékenységben, és szívesen is tanulja a szak tárgyait, érdekli a téma, feltölti őt energiával az ezzel való foglalatosság. Amikor viszont megszokásból választ, előbb-utóbb kiderül, hogy az megfelelésből történik. Lehet, hogy a külvilágnak szeretne bizonyítani vele. Egy gyerek még nehezen találja magát, legtöbbször minták alapján cselekszik, azért hoztam ezt a példát. Felnőttkorunkban már jobban ráláthatunk önmagunkra, tudatosabbak lehetünk és a saját döntéseinket követhetjük.
Az önismerettel való foglalkozás segítségemre volt abban, hogy később fel tudjam ismerni, mennyire vagyok komfortos egy-egy szerepemben. Tudatosította bennem, hogy addig maradjak valamiben, amíg az a fejlődésemet szolgálja, vagy ameddig jó érzéssel tölt el. Ami már mélyebb tapasztalás volt számomra, hogy ha egy olyan szerepben vagyok, ami hatással van a környezetemre, akkor a döntéseim felelősséggel járnak. A családom is szerves része a világomnak. Felmerült bennem, hogy vajon hol a határ aközött, hogy „önmegvalósítok” és hogy elfogadom azt a tényt, hogy számítanak rám? Számomra ez volt a legnagyobb felismerés. Ehhez el kellett jutnom azon az úton keresztül, amelyen egyedül voltam. Csak én és a gondolataim, ennek ellenére mégsem voltam magányos.
Volt ennek az időszaknak egy szépsége, amikor meghitt pillanatokat éltem át saját magammal. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, sokféle módszer van. Szeretnék mesélni az én megéléseimről, hogy én hogy találtam meg azt a módszert, ami a segítségemre volt annak a beazonosításában, hogy mire van vagy épp mire nincs szükségem. Mikor viselek álarcot vagy épp mi a mozgatórugója annak, amilyen szerepbe belekerültem.
Amikor csak a környezetemre figyeltem és egymást követően értek külső hatások, ingerek, nem tudtam a belső világomra koncentrálni. A sok figyelemelterelő tevékenység nem hagyta felszínre törni a saját gondolataimat, vágyaimat. Tulajdonképpen elnyomta azokat. Szerintem a sok minket érő inger közül kihívás felismerni a legbelsőbb gondolatainkat és nagyfokú tudatosság szükséges ahhoz, hogy a belső iránytűnk szerint menjünk tovább. Ehhez mindenki másban találja meg a saját eszközét. Ahhoz, hogy kicsit megálljak és befelé figyeljek, nekem különféle relaxációs, légzést figyelő módszerek segítettek. Ahogy elkezdtem gyakorolni, a csendben előbb-utóbb elkezdtek feljönni olyan gondolatok, amiket meg tudtam vizsgálni. Ezt követően jött a kérdés, hogy ez az én gondolatom-e vagy valaki másé, amivel azonosultam. A befelé figyelésen kívül a jóga és a futás volt nagy segítségemre a fókuszáltság megtalálásában. A jógázásást otthon kezdtem el gyakorolni videók segítségével, majd egy számomra elismert jógaoktató óráira kezdtem el járni. A rendszeres gyakorlást a kedvenc oktatóm által szervezett táborok követték, ami intenzív tapasztalásokat hozott. A futást eleinte futópadon kezdtem, majd egy versenyre való felkészülés miatt a természetben való futást kellett gyakorolnom. Miután megéreztem annak jótékony, elmémre gyakorolt hatásait, azóta is terepen futok.
Te mennyire tudod beleengedni magad a mostani szerepeidbe? Miért vállalsz most felelősséget? Mennyire tudsz elengedni egy előző korszakot, hogy teret kaphassanak az új tapasztalások? Ha nem érzed jól magad egy szerepben, felteszed-e a kérdéseidet? Ismered-e a legbelsőbb vágyaidat? A te csended mikor van a nap folyamán? Ezek a kérdések abban lehetnek a segítségedre, hogy megtaláld a saját további kérdéseidet. Kívánok ehhez kitartást, erőt és elszántságot. A keresést soha ne add fel, lehet, hogy nem fog azonnal megérkezni a válasz.
MÁV Zrt. Szervezetfejlesztés