Szavakba foglalt óceán
Molnár József mozdonyvezető Vácott született, és ott is él. Első versei Ady hatására íródtak egy magyar órán. Később katona korában feleségének küldött leveleit egészítette ki versekkel. Azóta évek teltek el, alkotásai egyre kiforrottabbak, s egyre ismertebbek. Figyel, készül, inspirálódik, s közben mozdonyvezetőként dolgozik a MÁV-START-nál.

„Együtt dolgozni, egymásnak segíteni és nagyon jókat nevetni!”
Szöllősyné Szundi Mária 1979-ben lépett be a MÁV-hoz és azóta – több mint négy évtizede – a helybiztosításnál dolgozik. A helybiztosításban egy nem szakavatott csak a végterméket – azaz a helyjegyet látja. Ennek előállításához azonban komoly szakmai háttér szükséges, aminek a teljes tudását elsajátította, és az elmúlt években boldogan adta át tapasztalatát a fiatalabb korosztálynak.

„Mindig eltölt a büszkeség, ha IC+ kocsival utazom”
Istvántelken lelkes, fiatal mérnökcsapat dolgozik a legkorszerűbb vasúti járművek fejlesztésén. Az ő munkájukhoz fűződik a magyar gyártású IC+ kocsik létrejötte is. Mindennapjaikról, feladataikról és eredményeikről Kékesi Márton járműfejlesztő mérnök, a Járműkonstrukció szervezet korábbi vezetője mesélt.

utastájékoztatás Munkatársaink
„Tudok az utas fejével gondolkodni”
Interjú Gál Mihállyal, az állomási utastájékoztatás koordináció szervezet vezetőjével

mozdonyvezetőbuszsofőr Munkatársaink
Kollégánk saját IKARUS busszal
A közlekedés szeretete olyan őszinte érzés, amely egy egész életre szól. Az ebből eredeztethető szakmaválasztás kifizetődő döntés: így nem teherként, hanem a boldogság forrásaként tekintünk foglalkozásunkra. Bajna-Horváth Tamás is így van ezzel. Tizenegy éve a MÁV-START mozdonyvezetője.

kitüntetésbüszkeségeink Munkatársaink
A kimagasló munka elismerése
Az idei rendkívüli évben elmaradtak a hagyományos kitüntetésátadási ünnepségeink, azonban számosan kiemelkedtek a MÁV-csoport munkatársai közül, akik munkájukkal, elhivatottságukkal elismerést kaptak. A 70. Vasutasnap kitüntetettjei közül a MÁV-START vasútbiztonsági koordinátorát, Kovács Pétert kérdeztük.

Kaposvárfelújítás Munkatársaink
A kaposvári vasútállomás éke
Egy régi, egészen pontosan száztízéves mozdony felújításáról szeretnénk hírt adni. A Kaposváron megépült intermodális csomópont egyik ékességéről, a MÁV 376-os sorozatú szobor-mozdonyáról.

Szent Adalbert Éremmel kitüntetett munkatársunk
Cserjési Jenő projekt szakértő munkatársunk részesült egy különleges kitüntetésben: Dr. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, bíboros úrtól vehette át a Szent Adalbert érmet.

„Láss, tapasztalj, formálj véleményt”
Nagy öröm, ha a kollégáink nem csak a vasúton belül, de azon kívül is megtalálják önmagukat. Még nagyobb öröm, ha itt, a vasút berkein belül köttetnek olyan barátságok, amelyben egymást segítik, inspirálják a felek. Így jött létre két kollégánk közös, „Táj és természet” nevet viselő fotókiállítása is. Talabér Angelikával és Raáb Zoltánnal Benke Máté beszélgetett.