Tisztelt érdeklődők, kedves vendégeink!
Júniusi programajánló és júliusi előzetes a Dunakeszin található VOKE József Attila Művelődési Központban

Gyereknapmagyar vasúttörténeti park Ajánló
Programkavalkáddal várnak mindenkit gyereknapon a Vasúttörténeti Parkban
A program idén színesebb, mint valaha, a szórakozás mellett pedig a fenntarthatóság témája és számos edukációs program is nagy hangsúlyt kap

A kutya, a medve, a rénszarvas és a sarki fény…
Az EVVK Explorer Vasutas Világjáró Klub hazatért életük legnehezebb, egyben legmozgalmasabb és legizgalmasabb expedíciójáról, a Spitzbergákról. Élményeikről és tapasztalataikról Balog Imre beszámolója következik.

Föld felett s fák között
Állandó szomszédaink, sőt lakótársaink. Ittlétük oly természetes, hogy néha észre sem vesszük, mennyi jót adnak nekünk. Ezért is fontos, hogy az év egy napján kiemelt figyelmet kapjanak. Május 10-e a Madarak és fák napja – óvjuk, védjük, szeressük őket! Ha pedig különleges életüket közelebbről is szeretnénk megfigyelni, irány a fák teteje!

Nosztalgiavonat közlekedik a Bakonyon keresztül
A Bakonyban viaduktokon, alagutakon keresztül haladó, és a Cuha patak völgyében futó vasútvonalat Magyarország egyik legszebb szakaszaként tartják számon.

Közlekedésbiztonsági fotópályázat a 2023. évi Közlekedési Kultúra Napjára
A 2023. évi Közlekedési Kultúra Napja alkalmából a kiírók az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata és a Magyar Plastiroute Kft. közös közlekedésbiztonsági fotópályázatot hirdet.

Idén nyáron is közlekedik az Adria InterCity Budapestről Splitbe
Ezen a nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-START népszerű éjszakai járata, az Adria InterCity.

Díjmentes utazás a Kajla útlevéllel a tavaszi szünetben is!
A Kajla program ötödik éve folytatódik nagy sikerrel. A tavaszi szünet április 6-án kezdődik, ami alatt az alsó tagozatosok ismét használhatják Kajla útlevelüket vállalatcsoportunk és a GYSEV járatain.

Az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen!
Erről szól az Orlai Produkció következő bemutatója, a Kalamazoo, benne a közkedvelt és sziporkázó humorú Hernádi–Kern párossal.